Testkamerákat tesztelt január végén a BKK. Az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került, amelyben a közösségi közlekedést igénybe vevő ügyfelek és a BKK jegyellenőrei között kialakult nézeteltérés okátElolvasom

Raktárcsarnok építését határozta el a kormány, az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben. Hirdetés Rovarirtás Budapest A helyszín Budapest XVII. kerülete, az Erdő utca, Szilárd utca, Ferihegyi út határoltaElolvasom

Palkovics László vezetésével légiközlekedési és repülőgépipari tanácsot hozott létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kormányzati és vállalati szereplőkből álló grémium az alakuló ülésen megtárgyalta a budapesti repülőtér zajterhelésénekElolvasom

Polgármesteri tájékoztató. Riz Levente Rákosmente polgármestere nyilvánosságra hozta a hivatalos zajmérési jegyzőkönyvet. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működéséből eredő, a lakóhelyi környezetben érzékelhető zajhatás kerületünk több évtizedes megoldatlan problémája. KülönösenElolvasom

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2019. január 7-e és 13-a között az alábbi időpontok között terveznek pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján karbantartási munkálatok végrehajtása miatt: január 7-énElolvasom

December 5-től indul a Keresztúri úton a Vasló KFT-nél lévő zöldséges üzletnél a fenyőfa vásár.  Dán, normand, ezüst és luc fajtákból választhat.   A vásár alatt a zöldségesünk is folyamatosan üzemelElolvasom

Az Akadémiaújtelep minden házához megérkezett az értesítés az Fkf Zrt-től, mely szerint az o élő lakosságot kérik, hogy 2018.október 17.-én , szerdán 18 óra után helyezze ki a lakóháza előttiElolvasom

Rémület  kerületben, írhatnánk, de nem írjuk amikor többen arra ébredtek, hogy helikopterről fényszóróval pásztázzék a környéket, és jó néhányan lövések zaját is hallani vélték. Az Index egyik  olvasójának beszámolója szerintElolvasom

Pesti út. Onnan is a 20-28. De írhatom egészen a Cinkotai útig tartó 4 emeleteseket. Szép lakások, még szebb park, közeli természet, patak, csend, nyugalom és lezárt kukák parkja. KutyakakitElolvasom

A tegnapi nap gyönyörű volt. Főleg, az Ergo! De én erről később fogok írni, és fotót közzé tenni. Rákospatak. Gyönyörű! Csak egy dolog zavar az egészben. A Cinkotai út jobbElolvasom

Budapesti Polgárőr Szövetség fennállásának 25. évfordulóján, ahol polgárőröket és a polgárőrség tevékenységét segítőket tüntettek ki, Dunai Mónika a választókerület országgyűlési képviselője is ott volt az eseményen. és ő is megkaptaElolvasom

A kormány döntése alapján 2016-ban kültéri sportparkok építésére irányuló program vette kezdetét, hogy a mindenki számára elérhető sportolási lehetőségek száma országszerte megnövekedjen, ezáltal a lakosság egészségi állapota javuljon, illetve aElolvasom

Értesítés földi szúnyoggyérítésről Ezúton értesítjük a tisztelt polgárokat, hogy Rákosmente Önkormányzatának illetékességi területén, földi úton történő szúnyoggyérítést végeznek. A védekezés időpontja: 2018. május 2. napján, a napnyugta utáni órákban. RosszElolvasom

Gratulálunk Dunai Mónikának a szoros versenyben összehozott eredményért. A számok nem hazudnak. Az LMP itt is sikeresen hozzájárult, hogy meglegyen a 2/3-a a Fidesznek. Szám szerint 4.89 %-ot vitt elElolvasom