Ismét csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerdán a honlapján.     Azt írták, hogy az 51. héten csökkent a szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag országos átlagkoncentrációja, bárElolvasom

Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat. Az ATV-ben kérdezték meg az egészségügyi államtitkárt, hogy mi erről a véleménye. Helyén kezelveElolvasom

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának azElolvasom

Hétfőtől Óváry Csaba neurológus a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója.     Az egészségügyi intézmény az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében idézte az új főigazgatót, aki azt hangsúlyozta: a kórház lakossággal kialakított kapcsolatát, valamintElolvasom

Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a kerület kertvárosias jellegének megőrzésére, annak további fejlesztésére. A virágokkal tarkított játszóterek, a lakótelepeket körbevevő színes ágyások, az utak mentén kiépített zöldsávok, valamint a templomokElolvasom

Vakcina XV.ker.

Beoltanak egy dolgozót a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával a XV. kerületi Olajág Otthonba 2020. január 7-én. További híreinkIsmét csökkent a koronavírus örökítőanyagadecember 27, 2023EgészségügyOrbán: mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!augusztusElolvasom

Véradás XVII. kerület

A Magyar Vöröskereszt januárban 2 alkalommal szervez véradást a XVII. kerületben.   Az önkéntes véradókat január 6-án szerdán, 13:00 -18:00 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában (1173 Budapest, Csabai útElolvasom

Szlávik: Majdnem minden második betegnél szövődményeket hagy hátra a koronavírus. Súlyos szövődményeket hagyhat hátra a koronavírus, a kigyógyult embereknél sok esetben szívbetegség, izomrendszert érintő fáradtság, különböző alvászavarok és általános gyengeségElolvasom

Arold Péter Mostantól pénzbüntetéssel szankcionálható, ha valaki nem visel maszkot, vagy ha azt szabálytalanul hordja.  Hát ez kellett nekünk? Úgy tűnik igen. A tömegközlekedésben is egyre több sokak által vírusElolvasom

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az országos tisztifőorvos szerdán az MTI-nek.Elolvasom