Vitézy Dávid Olvasom a hangzatos kampánybejelentést: indul a gödöllői hév fejlesztése. Ilyesmit hallva mindig érdemes fellapozni, a ciklus elején milyen döntések születtek. A gödöllői HÉV fejlesztését ugyanis megtaláljuk Lázár János 2022 végi listáján, amelyet saját kezével firkált ö...
Összeütközött két személyautó szombat hajnalban Budapest tizennyolcadik kerületében, a Csévéző utca és a Gyömrői út kereszteződésében – tájékoztatta portálunkat a Katasztrófavédelem Az ütközés következtében egy fa és egy acél oszlopot is kidöntöttek a járművek. A fővárosi hivatásos t...
A kínai miniszterelnök és delegációja miatt a mai naptól lezárásokra és terelésekre kell számítani a fővárosban közlekedőknek. A BRFK tájékoztatása alapján május 8-tól 10-ig, szerda estétől péntek délutánig ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése...
Arold Peter Engedelmetekkel egy kis előszó a poszthoz a magam szemszögéből: Nagyon szomorú vagyok, hogy minden egyes kormány oldali polgármesternek amikor valami elkészül azonnal úgy kell kezdeni, hogy „Főváros ellenére is sikerült megépíteni … ” Az még szomorúbb, hogy ne...
A rendőrség tájékoztatása szerint kemény napokon vannak túl a gyorshajtókra specializált egységük. Íme a 4 nap eseményei. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitánysága 2024. február 19. és 22. között ismét sebességmérési akciót tartott a gyorshajtók kiszűrése érdekében...
A Budapesti Közlekedési Központ a társadalmi egyeztetésen beérkezett észrevételek alapján, a XVII. kerületi Önkormányzattal is egyeztetve fejleszti a Rákosmentét érintő buszjáratokat. A társaság idén több kerületben is járatsűrítéseket és hálózati fejlesztéseket tervez. Február 5-től, hétf...
Az utasok számára minden eddiginél egyszerűbbé és olcsóbbá válik a közösségi közlekedés. A Budapest-bérlet eddig is érvényes konstrukciója sértetlenül megmarad, de mellette a Pest vármegyei havi bérlettel és a havi országbérlettel is lehet utazni 2024. március 1-től a BKK járatain – ...
Karácsony Gergely és Vitézy Dávid egymásra lelt, legalább is most a közlekedés professzora Vitézy Dávid fejtette ki véleményét a budapesti közlekedéssel kapcsolatos észrevételéről, természetesen Facebook oldalán is teret adva annak. Mától léptek életbe a ritkított hétfői menetrendek a BKK ...
A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az uto...
Paládi Máté A kormány legújabb tervezete szerint az M0-ás körgyűrű Rákosmente körüli szakaszát is fizetőssé tenne. Teszi ezt, hazug módon egy Európai Uniós irányálevre hivatkozva. Az uniós irányelv célja a szén-dioxid kibocsátás csökkentése. Semmilyen útdíj bevezetését nem kéri az Európai ...
Az M1-es autópálya mindkét irányban járható – tájékoztatott a police.hu Ahogyan arról korábban beszámoltunk, tömegszerencsétlenség történt 2023. március 11-én 14 óra 25 perc körül az M1-es számú autópályán, Herceghalom térségében. A balesetben összesen 41 gépjármű volt érintett. A ...
A népligeti felüljáró állapotfelméréséhez kapcsolódó munkák miatt március 3-án, péntek este 20 órától korlátozzák a híd forgalmát: péntekről szombatra virradó éjszaka mindkét irányban egy-egy sávon lehet közlekedni rajta. Március 4-e, szombat hajnaltól a városközpont felé egy, a kifelé vez...
Péter Arold Karácsonyéknak ebben már nagy rutinjuk van. Ez lesz a második közúti felüljáró a polgármestersége alatt, amelyikhez hozzá kellett nyúlnia. A Lánchídról ne is beszéljünk. A teljesen elöregedett tartópillérek és vasszerkezetek már egy ideje látványosan is megmutatták, hogy tenni ...
A IX. kerület belső területein módosult a parkolási gyakorlat. Az éjszakai órákban a parkolók 30 %-a csak és kizárólag a kerület lakosai számára vannak fenntartva. Erről a kerület polgármestere számolt be Facebook oldalán...
A BKK többfunkciós szolgáltatást nyújtó applikációját, a BudapestGO-t több mint 2,2 millióan töltötték le az elmúlt egy évben, és már 1 millió ügyfél használja rendszeresen. Ezzel az egyik legnépszerűbb magyar fejlesztésű alkalmazás lett a piacon. Az évforduló alkalmából és Budapest szület...
Újabb típussal bővül a főváros trolibuszflottája, miután hétfőn hajnalban Budapestre érkezett a Solaris–Škoda Trollino típusú jármű első szóló verziója. A trolibuszpark folyamatosan korszerűsödik, mivel az elmúlt fél évben 16 csuklós jármű állt forgalomba Budapesten. A trolibuszok annak a ...
A 261E autóbusz Régiakadémiatelep felől gyorsabb eljutási lehetőséget biztosít majd az Örs vezér tere felé, a 161E vonalon pedig kiegészítő indulások is közlekednek Rákoskeresztúr, városközponttól az Örs vezér terére. Rákosmente az elmúlt években több lépcsőben közvetlen metrókapcsolatot k...
A kerületrészi útjavítási program égisze alatt újabb rákoskerti utcák korszerűsítése fejeződött be. Ezúttal a Pányva, Pásztortűz, valamint Bögöte utcákban történtek kátyúzást, illetve a pályaszerkezet cseréjét egyaránt magukba foglaló munkálatok a 2021-ben indított kezdeményezés keretében....
Egy matuzsálemi korú, közel 70 éves autóbusszal utazhatnak az érdeklődők e hét vasárnap, május 22-én a fővárosban. Az Ikarus 60 típusú autóbusz azon az útvonalon jár majd, ahol az első útjait is megtette: Kőbánya alsó vasútállomás és Rákoskeresztúr, városközpont között, Rákoscsaba érintésé...
A XVII. kerületi Pesti úton Akadémiaújtelep elnevezéssel új vasúti megállóhely épült, amelyhez kapcsolódóan az 506. utcánál új jelzőlámpás csomópont jött létre, és mindkét irányban autóbusz-megállóhely létesült, ahol deccember 12-étől, vasárnaptól megállnak a 161-es, a 161A, a 162-es, a 16...
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. üzemeltetésében lévő szennyvízcsatorna és csapadékcsatorna környezetében a burkolat megsüllyedt. A hibahely a Pesti út jobbra kanyarodó sávjában, a Bakancsos úti kereszteződés előtt 50 méterre korlátozásra került. A Pesti út ezen szakasza három sávos kia...
Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot és az érintett Fogyasztókat, hogy a Vasút sor 49-től a Ferihegyi útig tartó szakaszon, várhatóan 2021.02.18. (csütörtök) és 2021.02.26. (péntek) között vízkiváltásból fakadó munkálatokra lehet számítani. A területen található ingatlanok gépjárm...
Arold Péter Mostantól pénzbüntetéssel szankcionálható, ha valaki nem visel maszkot, vagy ha azt szabálytalanul hordja. Hát ez kellett nekünk? Úgy tűnik igen. A tömegközlekedésben is egyre több sokak által vírus tagadónak nevezett közlekedő, akik meggyőződéssel nem hordják a maszkot. Legin...

























