Kímélő fertőtlenítés, nanotechnológiával
A koronavírus mindent felül ír, így a fertőtlenítés követendő szabályait is. A következőkben egy új, úgy nevezett nanotechnológiás fertőtlenítési eljárást mutatunk be Olvasóinknak. A vegyszeres fertőtlenítést új fejlesztésű nanotechnológiás fertőtlenítőszerrelElolvasom
Programajánló: VI. Veterán Kerékpártúra
„Magyar kastélyok kerékpártúra” az Adler Sport Club szervezésében Időpont: 2020. szeptember 6., vasárnap 10:30 óra Helyszín: Rákosmente, Fő tér 1881-ben Kosztovics László, az első velocipéd tulajdonosa és baráti társasága kirándulástElolvasom
Most a fiatalok vannak nagyobb veszélyben
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta az országos tisztifőorvos szerdán az MTI-nek.Elolvasom
Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány
Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány, a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése, ésElolvasom
Parkoló átadás a Hófehérke óvoda előtt
Hivatalosan is átadták az 525. téren lévő felnőtt háziorvosi rendelő, valamint a Rákosmenti Hófehérke Óvoda előtt felújított autóparkolókat. Hirdetés Az eseményen Horváth Tamás polgármester elmondta, a beruházás két helyszínen zajlott,Elolvasom
Isten éltessen, Magyarország!
Boldog születésnapot kíván Rákosmente önkormányzata Magyarországnak. Augusztus 20-a a keresztény magyar állam alapításának, valamint I. István király szentté avatásának és az új kenyérnek az ünnepe – az egyik legrégebbi magyarElolvasom
Látogatási és kijárási tilalmat vezetett be a Főváros a Pesti Úti Idősek Otthonában
Az intézményvezető kezdeményezésre augusztus 19-étől látogatási és kijárási tilalmat rendelt el a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti Úti Idősek Otthonában a Fővárosi Operatív Törzs – közölte a főpolgármesteri hivatal kedden azElolvasom
A nem megfelelő gondozás is hozzájárulhatott a halálesetekhez
Negyvenkilenc ápolóval kevesebben dolgoznak a Pesti úti idősotthonban, mint kellene – állapította meg a fővárosi kormányhivatal most lezárult rendkívül ellenőrzése. Az intézménynek kilencven napja van, hogy felszámolja a létszámhiányt, ameddigElolvasom
Újabb 13 fővel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
13 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4448 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3329-enElolvasom
Futóverseny augusztus 20-án
A koronavírus helyzet miatt elmaradt futóverseny augusztus 20-án kerül megrendezésre Rákosmentén a Régi vám köz 6. alatt lévő új futópályán. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. További híreinkElindultak a rákosmentei programsorozatokdecemberElolvasom
Elhunyt Dr. Krébesz Károly
Dr. Krébesz Károly 1970-1978-ig kerületünk tanácselnök helyettese, majd a rendszerváltásig a tanácselnöke volt. A júniusi képviselő testületi ülést megelőzően kapta jelenlegi polgármesterünk Horváth Tamás a szomorú hírt, hogy elhunyt Dr.Elolvasom
Nyugdíjazását kérte a Pesti úti intézményvezető
Arold Péter Nyugdíjazását kérte Skultéti József a Pesti úti Idősek Otthonának igazgatója– tudta meg a hvg.hu. Május 31-ével nyugdíjba szeretne vonulni a Pesti úti idősotthon igazgatója, az indok többek közöttElolvasom
Segítségnyújtás Rákosmente polgárainak
A két hónapja kihirdetett járványhelyzet nem csak nehézséget hozott Rákosmente polgárainak mindennapjaiba, hanem az emberi kapcsolatok átértékelését, az egymásra figyelést, önzetlenséget is számtalanszor megtapasztalhatták a Rákosmenti Életfa Humán Segítő SzolgálatElolvasom
Polgármesteri közlemény
A koronavírus által okozott veszélyhelyzetben – tekintettel a kormány által 2020. május 17-én kihirdetett intézkedésekre – Rákosmente Önkormányzata nevében az alábbiakat rendelem el: 2020. május 18-tól Budapesten megszűnt a kijárásiElolvasom
Karambol a Gózon Gyula utcában
Egy embert a tűzoltók segítettek kiemelni az egyik összeroncsolódott járműből. Összeütközött két személygépkocsi és egy kisbusz Budapest XVII. kerületében, a Gózon Gyula utca és a XVII. utca kereszteződésénél, csütörtökön délután.Elolvasom
Faanyagok gyulladtak meg a XVII. kerületben
A tűzoltók öt vízsugárral oltották el a lángokat Mintegy hatszáz négyzetméteren összehordott faanyag, fenyőfák, raklapok és szalmabálák égtek Budapest XVII. kerületében, a Kerülő utcában, pénteken kora hajnalban. A nagykiterjedésű tűzElolvasom
Így „büntető fékezz” – A jogsid bánhatja
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntette miatt indított büntetőeljárást N. Dániel 30 éves budapesti lakos ellen, mivel 2020. május 11-én 12 óra 58 perckor Budapest XVII. kerületében, a Pesti útonElolvasom
Pesti út – Ferdít a Budapesti Kormányhivatal?
Pesti út – Budapest Főváros Kormányhivatala több hatósági vizsgálatot is indított a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő Pesti úti idősek otthonában. A legújabb vizsgálat eredményét tükröző, egyes sajtóorgánumokban már részleteiben ismertetettElolvasom
Gyilkolt, de a helyszínen elfogták
Arold Péter A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 3-án 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten a XVII. kerületi X. utcában, egy családi házban egy férfi bántalmazzaElolvasom
Mozgó karanténkoncert a kerületieknek
Kedves Rákosmentiek! A jelenlegi helyzetre tekintettel egy mozgó karanténkoncerttel készülünk Önöknek a majális alkalmából. Rákosmente különböző helyszínein rövid koncertet ad egy közkedvelt XVII. kerületi zenekar 10 és 18 óra között,Elolvasom
Volt és van orvosa a Pest úti idősotthonnak
A Pesti úti idősotthon mindvégig rendelkezett főállású orvossal – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken feltett kérdéseire válaszolva vasárnap az MTI-vel. Válaszukban azt írták: voltElolvasom
Polgármesterünk felajánlja tiszteletdíjának 50 %-át
Tisztelt Rákosmenti Polgárok! Közösségünk egészségének védelme iránt érzett elkötelezettségtől és szolidaritástól vezérelve, valamint a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében polgármesteri fizetésem 50%-át április-május hónapban a járvány védekezési költségeire ajánlom fel. MindemellettElolvasom
Halálos gázolás a síneken, a Keresztúri út közelében
Kedden fél 12-kor a XVII. kerületben, a Keresztúri út közelében a Miskolcról a Keleti pályaudvarra tartó Sajó InterCity (IC 517) elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette. A helyszínelésElolvasom