Budapesti mozaik. A Magyar Hirlap Riportja Riz Leventével:

A kerületek történelmi múlttal rendelkező, önálló, értelmes egységek, többségükben nagyon erős a helyi identitás

Ha kihoztam Rákosmentére a metrót, akkor elvégeztem itt a feladatomat – mondta a lapunknak adott interjúban Riz Levente, Rákosmente fideszes polgármestere, akit a kerületi témák mellett az egész Budapestet érintő ügyekről is kérdeztünk. Sorozatunkban a fővárosi kerületvezetőkkel, közgyűlési tagokkal beszélgetünk aktuális ügyekről.

Soros veszélyezteti a magyarok biztonságát – mondta Rákosmente polgármestere (Fotó: Varga Imre)
– Néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy egész Budapestet érintő útfelújítási program indul, a még lebetonozatlan földutakat leaszfaltozzák. A program leginkább a XVII. kerületet érinti. Mi volt ennek az előzménye?

– A földutak megszüntetése több évtizedes adóssága a fővárosnak. Amikor 1950-ben az agglomerá­ciós területeket Budapesthez csatolták, Rákosmente és a peremkerületek mindegyike falusias vidék volt, aminek velejárója, hogy túlsúlyban voltak a földutak. Azóta eltelt több évtized, sokat fejlődtek ezek a városrészek, de még nem oldódott meg a probléma. Nem elfogadható, hogy a 21. században, Magyarország fővárosában sárban-porban kell közlekedni, ezért Kocsis Máté józsefvárosi polgármesterrel és a Fidesz budapesti választmányával kezdeményeztük, hogy egy ötéves program keretében aszfaltozzanak le minden belterületi földutat. Budapesten összesen háromszáztizenhárom kilométernyi út várja a szilárd burkolatot, csapadékvíz-elvezetést, ebből nyolcvan kilométer Rákosmentén található. A feladat túl nagy ahhoz, hogy a kerületek önállóan oldják meg, ezért a kormány támogatását kértünk. Bízom benne, hogy őszre megszületik a pozitív döntés.

– Nagyjából hány embert érint a probléma?

Folytatás a Magyar Hirlap online oldalán

Facebook Comments

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés