Szilágyi István fiát életfogytiglanra ítélték apja meggyilkolása miatt
Bár már előre tudható volt, most a bíróság is úgy döntött, hogy Szilágyi István színművész fiának gyilkosságért kellet felelnie és ennek megfelelően a legszigorúbb ítéletet kapta. Örökre a rácsok mögöttElolvasom
Hófehérke a Mikulás és a Krampusz
A Hófehérke Óvodában minden évben hatalmas élmény a Mikulás érkezése. Több szülő elmondása szerint ilyenkor sokkal hamarabb felébrednek a gyerekek és a nagy izgalom mellett a várakozás örömével érkeznek. TermészetesenElolvasom
2012 óta minden télen ételosztás
A 2012 óta hagyománnyá vált ételosztás idén, november 19-én, pénteken kezdődött meg, amelyben – a korábbi évekhez hasonlóan – részt vesznek a helyi civil és egyházi szervezetek, a Rákosmenti AdományházElolvasom
Bezár a Mercedes Kecskeméten
A kecskeméti Mercedes-gyár előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szombaton az MTI-vel. A baon.hu megyei hírportál értesüléseiElolvasom
Buszmegálló is épült az állomáshoz
A XVII. kerületi Pesti úton Akadémiaújtelep elnevezéssel új vasúti megállóhely épült, amelyhez kapcsolódóan az 506. utcánál új jelzőlámpás csomópont jött létre, és mindkét irányban autóbusz-megállóhely létesült, ahol deccember 12-étől, vasárnaptólElolvasom
Veszélyes hulladék elszállítása
2021-ben Rákosmente Önkormányzatának kell a saját költségén – a Fővárosi Önkormányzat helyett – kifizetnie a lakossági veszélyes hulladék elszállítását. A Főváros jelenlegi vezetése az FKF Zrt. közszolgáltatási szerződéséből törölte aElolvasom
Kézzel készült termékek
Szeretsz egyedi ajándékokat készíteni? Szereted a kreatív alkotásokat? Ha igen, akkor itt a helyed! Akár értékesíteni, akár vásárolni szeretnél, itt megtalálod a lehetőséget mindkét opcióra! Szeretettel várunk oldalunkon, ha kreatívElolvasom
Romániában több mint háromszorosára nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke
Romániában több mint háromszorosára, 5,279 milliárd euróra nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke az első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank.Elolvasom
A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett
A teknősfajok több mint 50 százaléka veszélyeztetett – derül ki a világ teknőseiről készült atlasz legújabb kiadásából. Amerikai, francia, ausztrál és német tudósok készítették el A világ teknősei című atlaszElolvasom
Áder János környezetbarát autómosási technológiáról beszélgetett podcastjában
Környezetbarát autómosási technológiát alkalmazó vállalkozás vezetőjével beszélgetett Áder János köztársasági elnök a Kék bolygó podcast hétfői adásában. Kaczur Áron, a CleanGo Services Kft. alapító ügyvezetője a műsorban elmondta, nanotechnológia segítségévelElolvasom
Pályazárás a reptéren
Tisztelt Rákosmentiek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. november 15-e és 21-eközött az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján, karbantartási/fejlesztési munkálatok végrehajtása miatt: november15–én 08:30-tól 10:15-ig november16–án 09:00-tól 11:15-ig november18–án 09:15-tőlElolvasom
Orbán: mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!
Emlékszünk erre a szlogenre? Mindenki hozzon magával egy embert. Régi téma, de választást lehetett vele nyerni. Vagy nem? Orbán Viktor szokásos reggeli interjújában újra elővette ezt a „trükköt”. Orbán: mindenkiElolvasom
Paralimpiai Láng-díjat kapott Gattyán György üzletember
A Teqball társalapítója bízik abban, hogy a magyar parateqball ott lehet a következő paralimpián! A parasportért végzett kiemelkedő munkájáért „Paralimpiai Láng-díjat” kapott Gattyán György. A Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa az elismeréstElolvasom
Levélaknázó moly és egyéb kártevők permetezése a kerületben
A kerületi Önkormányzat felhívással fordult Rákosmente lakói felé. A kerület közterületein a fehérvirágú vadgesztenyefákat levélaknázó moly és egyéb károsítók ellen permeteznek. A védekezés során a következő környezetkímélő készítményeket alkalmazzák: MospilanElolvasom
Pesti út 107. számú ingatlan előtti burkolathiba javítása
A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. üzemeltetésében lévő szennyvízcsatorna és csapadékcsatorna környezetében a burkolat megsüllyedt. A hibahely a Pesti út jobbra kanyarodó sávjában, a Bakancsos úti kereszteződés előtt 50 méterre korlátozásraElolvasom
25 métert zuhanva kútba esett egy macska – túlélte
Ma napközben riasztották a tűzoltókat a XXII. kerületi Szabadkai útra, mert 25 métert zuhanva kútba esett egy macska. A cica kimentését alpintechnikával a fővárosi tűzoltók végezték. A cirmos túlélte, gazdájaElolvasom
Az autista emberek segítőinek is szükségük van támogatásra
Jelentős volt az érdeklődés az iránt a modellprogram iránt, amelynek célja autizmus-specifikus tudás és tapasztalat átadása volt az intézményekben dolgozó szakemberek számára. A COVID-19 járvány időszakában a szolgáltatás az érintettekElolvasom
Rákosmentére is érkezik a kormányablakbusz. Az időpontok
Tisztelt Rákosmentiek! Július 31-e és augusztus 5-e között a tizenhetedik kerületben lesz lehetőség a mobil kormányablakbusz által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az alábbi helyszíneken és időpontban: 2021. július 31. szombaton 8:00Elolvasom
Légy Te is a PENNY Market csapat tagja!
Szponzorált tartalom Hallottál már arról, hogy mennyi jó dolog történik Alsónémediben? Tudj meg többet logisztikai központunkról! Nap mint nap, közel 400 munkatársunk érkezik a PENNY Market Alsónémedi logisztikai központjába. KiskereskedelmiElolvasom
Az államnak nincs pénze. Az állam a mi adóinkból ad
Arold Péter A kerület vezetés meggyőződésből állítja, hogy a „baloldali” – szerintem csak ellenzéki – vezetésű főváros miatt nem újíthatnak fel utakat Rákosmentén. Az ellenzék meggyőződése, hogy azért nem tudElolvasom
Mindenki bújjon el! Jönnek a gyérítők! Szúnyoggyérítés 14-én
2021. június 14-én a XVII. kerületben földi úton történő szúnyoggyérítésre kerül sor. Az alkalmazott készítmény egy Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer, amely a tájékoztató szerint a kijuttatott csekély mennyiségbenElolvasom
Tragikus baleset a Ferihegyi úton
Négy személyautó ütközött össze Budapest XVIII. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a „D” porta magasságában csütörtökön délután. A fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, két beszorult sérültetElolvasom
Gratulál az önkormányzat
Sikeresen zárult további két önkormányzati támogatású képzés. A „Rákosmenti krízistömb rehabilitáció 2016” című projekt keretében megvalósuló munkaerőpiaci beilleszkedést elősegítő OKJ képzések közül megvalósult a második, illetve harmadik: bérügyintéző, társadalombiztosítási (TB)Elolvasom