Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat. Az ATV-ben kérdezték meg az egészségügyi államtitkárt, hogy mi erről a véleménye. Helyén kezelveElolvasom

Peter Arold Visszagondolva a régebbi időszakra, ez 35 évvel korábban nem történhetett volna meg, hiszen a szezonális gyümölcsök korát éltük. Télen banán, narancs, füge, datolya általában Kubából, nyáron a sajátElolvasom

Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben  – közölte a család az MTI-vel hétfőn.     A hosszan tartó betegség után február 22-én elhunyt Kárászy Szilviát, Tahi Tóth LászlóElolvasom

Kinyomozta Torrente felügyelő Bödőcs nem arról híres, hogy a hatalom kegyeit keresi, mgis úgy tűnik kedveli a hatalom. Felújították a katolikus templomot Búcsúszentlászlón. Bödőcs Tibor humorista 1982. december 11-én születettElolvasom

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront „Szabadságmenet” elnevezésű, az oktatás fejlesztését követelő demonstrációján Budapesten,Elolvasom

Két tizenéves fiatal 2020 nyarán lopott bevásárlókocsit fektetett budapesti vasúti sínekre, veszélynek kitéve a vasúti közlekedést, emiatt vádat emelt ellenük az illetékes ügyészség.     A vádirat szerint a két fiú 2020Elolvasom

Egy videó Menczer Tamás rögeszméjéről. A volt fidelitasos, most már fő fideszes megmondó ember vélekedése az ellenzékről, amelyik szerinte háborút akar. Aztán rá kell jönnöm újra, hogy ez csak szemfényvesztés.Elolvasom

Egy videó Menczer Tamás rögeszméjéről. A volt fidelitasos, most már fő fideszes megmondó ember vélekedése az ellenzékről, amelyik szerinte háborút akar. Aztán rá kell jönnöm újra, hogy ez csak szemfényvesztés.Elolvasom

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának azElolvasom

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. AzElolvasom