Megalakult az új Képviselő-testület

2019. október 22-én tartotta alakuló ülését Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete.

Az ünnepélyes megnyitó keretében a Helyi Választási Bizottság elnöke, Béres Károlyné ismertette a legtöbb voksot kapott önkormányzati képviselők névsorát és átadta Horváth Tamás részére a polgármesteri megbízólevelet. A 2019-től 2024-ig tartó ciklus során az új polgármester vezetésével Koszorúsné Tóth Katalin, Andó Miklós, Petrőczy Dániel, Dr. Fenke Ferenc, Szabó Tiborné, Dr. Bényi Zsolt, Nagy Anikó, Timmel Ede, Hatvani Zoltán, Virág Mihály, dr. Füzesi Péter, Halász Dezső, dr. Piláth Károly, Rózsahegyi Péter, dr. Fachet Gergő, Hernádi Gyula, Kovács István, Környei Balázs András, Lukoczki Károly, valamint Vaskó Mária képviselheti szűkebb lakókörnyezetét a Képviselő-testületben.

 


A városvezetők eskütételét, illetve a megbízólevelek átadását követően a polgármesteri program ismertetése következett, ezután a képviselők megválasztották a két alpolgármestert, dr. Füzesi Pétert és dr. Bakos Andrást.

A testületi ülés ünnepélyes részének zárásaként dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár méltatta Riz Levente polgármester személyét, munkásságát. A Belügyminisztérium az egykori városvezetőt kimagasló szakmai tevékenysége, elhivatottsága elismeréseként Helyi Önkormányzatokért Miniszteri Díjban részesítette. Az ezzel járó emléklapot és az oklevelet Ríz Ádám, Riz Levente testvére vette át.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .