Pályazár

Megszűnhet a zajterhelés Budapest felett

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások „részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” – mondta Tarlós István. Kifejtette: ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket. „Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek” – fogalmazott.
Tarlós István rámutatott, a változások révén a repülőtértől északnyugati irányba lévő sűrűn lakott rész zajterhelése gyakorlatilag megszűnik, és a délkeleti irányba szállhatnak majd le és fel az 1-es kifutóról a repülőgépek.

Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból.
Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik – közölte.
Palkovics László elmondta, várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd. A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik.
Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, a XVIII. kerületi önkormányzat adja majd át a mérőeszközöket azoknak, akik „kontrollmérést” szeretnének végezni.
A kiszabott bírságok összegét a Budapest Airport abba az alapba rakja, amelyből a környező házak zajszigetelését pályázat útján végzik – közölte.
A Budapest Airportot érintő kérdésre válaszolva Palkovics László kijelentette: a magyar emberek és a kormány érdeke, hogy Budapestnek ugyanolyan színvonalú repülőtere legyen, mint Prágának, Bécsnek vagy Varsónak, mert „ebben a pillanatban ez nem így van”. Működőképes repülőteret szeretnének vagy a jelenlegi tulajdonosi konstrukcióban, alkalmas emberekkel, vagy ha ez nem megy, akkor másik tulajdonossal – hangsúlyozta, azt is megjegyezve, hogy a magyar kabinet lehetőségei kötöttek ebben a kérdésben, mert „egy konzervatív kormány nem tehet semmit egy másik cég tulajdonával szemben”.
A Budapest Airporttal szembeni elvárásként fogalmazta meg a miniszter a magyar főváros jelentőségéhez méltó, megfelelő színvonalú szolgáltatás biztosítását. Szerinte változtatni kell a repülőtér kinézetén és fejlesztésén.

  Ágyi poloska irtás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .