2018. április 21-én Horváth Tamás alpolgármester 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Klári nénit.

Isten éltesse Klári nénit!

2018. április 21-én Horváth Tamás alpolgármester 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Klári nénit.
Tutorné Juhász Klára Rudabányán született, a helyi vasércbányában dolgozott, ahol megismerkedett későbbi férjével. Mikor lehetőségük nyílt, munkájukat Budapesten folytatták, s így a főváros IX. kerületébe költöztek.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán dolgozott, mint kézbesítő, majd szorgalma miatt átkérték Klári nénit a Jogtudományi Karra, mint kézbesítő munkatárs, egészen nyugdíjazásáig. Ezt követően a kerületi Diadal úti Általános Iskolában dolgozott, mint portás, egészen 73 éves koráig.
Klári néni kétszer házasodott, második házasságában korán megözvegyült. Mindkét frigyből egy-egy fia született. Idősebbik fia Rudabányán él, míg Ő kisebbik fiával és annak családjával lakik Rákoscsabán, immáron 30 éve. Fiai mellett 2 fiú és egy lányunoka büszke nagymamája, illetve 6 dédunoka dédnagymamája, kiket mindennél jobban szeret, s büszke rá, hogy a dédunokák szerinte őrá is hasonlítanak.

Kedveli a hírműsorokat a televízióban, és szeret olvasni is, a szerelmes regények a kedvencei, és nagyon szereti a rejtvényfejtést. Segítségére van szeretett menyének is a házimunkában: ha szükséges megfőz, illetve kimos-kitereget.
Klári néni jó egészségnek örvend, mint mondja, csak a vérnyomásával van néha egy kis gond, de nem jár sokat orvoshoz, kórházba.
Szeretettel fogadta Orbán Viktor Miniszterelnök Úr oklevelét, és a gyönyörű virágcsokrot, melyet Horváth Tamás alpolgármester adott át nem felejtve el megköszönni mindazt, amit jóval nehezebb történelmi időkben, egész életük munkájával tettek gyermekeikért és unokáiért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .