Ne a betegek parkolásán nyerészkedjen a kormány!

Megdöbbentő embertelenségről tesz tanúbizonyságot, hogy a hazai kórházak jelentős részében drágább a parkolás, mint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolójában. Az egészségügyi kormányzat azokon a betegeken és hozzátartozóikon nyerészkedik, akiknek épp elég gondot okoz, hogy kénytelenek igénybe venni az állami fenntartású egészségügy csapnivaló szolgáltatásait.
Az közismert, hogy a Fidesz a 2010 óta eltelt időszakban sokszázmilliárd forintot vont ki az egészségügyből, ennek köszönhető, hogy az ágazatot orvos- és ápolóhiány, lerobbant kórházak és végeláthatatlan várólisták jellemzik. Az azonban még ebben a helyzetben is felháborító, hogy az ágazatból kivont pénzt a kormány a betegekre és hozzátartozóikra terhelve próbálja meg visszapótolni.
Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnali hatállyal csökkentse a kórházi parkolókban a tarifákat! Továbbá felszólítjuk arra is, hogy vezessen be betegbarát, a kórházba kényszerülő embereket nem a végletekig kihasználó és lehúzó díjszabást, amely országosan egységes, így mindenki számára kiszámítható!
Horváth Csaba,
a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .