Főoldal / Hírek / Szórakozásból akadályokat tettek a vasúti sínekre

Szórakozásból akadályokat tettek a vasúti sínekre

Két tizenéves fiatal 2020 nyarán lopott bevásárlókocsit fektetett budapesti vasúti sínekre, veszélynek kitéve a vasúti közlekedést, emiatt vádat emelt ellenük az illetékes ügyészség.

    A vádirat szerint a két fiú 2020 augusztusában az egyik éjjel eltolt egy bevásárlókocsit egy XVII. kerületi bevásárlóközponttól a közeli vasúti sínekhez. Az elkövetéskor 14 és 15 éves fiatalok a kocsit felfordították és a sínekre helyezték, majd végignézték, hogy az ott haladó egyik vonatszerelvény elsodorja azt – közölték.
    Három nappal késÅ‘bb, a hajnali órákban egy másik kocsit is eltoltak a bevásárlóközponttól, és megismételték az akadályállítást. Ekkor az érkezÅ‘ vonat gyorsfékezés után nekiütközött a bevásárlókocsinak és elsodorta azt. A mozdonyban másfél millió forintot meghaladó kárt keletkezett, de megállás után tovább tudott közlekedni.
    Hozzátették, hogy alig egy órával késÅ‘bb az egyik fiú – már társa nélkül – egy hulladékgyűjtÅ‘ edényt tett a sínekre, és végignézte, ahogy az érkezÅ‘ vonat nekiütközik.
    A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a két fiút társtettesként elkövetett több rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettel, valamint rongálás bűntettével és vétségével vádolja, és – végrehajtásában próbaidÅ‘re felfüggesztett – fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozza.
    A próbaidÅ‘ alatt a fiúk pártfogó felügyelet alatt állnak, és a vádhatóság kezdeményezésére részt kell venniük személyiségfejlesztÅ‘, illetve közösségi jóvátételi, a sérelem okozását tudatosító programban – áll a közleményben.

Sign Up For Daily Newsletter

Stay updated with our weekly newsletter. Subscribe now to never miss an update!

[mc4wp_form id=53]

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.