Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd

MKIF Zrt. – Az ország útja

Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is.

A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét két sávon haladhat a forgalom.

A 193 tonnás, 80 méter hosszú hid szerkezetét 8 elemben szállították a helyszínre, ezeket kettesével összeillesztették, így a beemelések alkalmával 2-2 elemet, azaz összesen 4 elemet kellett a helyére daruzni.

A szakemberek a következő hetekben még tovább dolgoznak majd az éjszaka folyamán beemelt elemeken, illetve a hídfők környezetének rendbetételén is.

A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lett volna, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.

Ahogy azt korábban is jeleztük, a velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben, vagy teljes egészében lezárjuk.

Fontos, hogy a meglévő korlátozások mellett a régi híd továbbra is biztonságos. A hídról és a beemelésekről készült videóval hamarosan jelentkezünk!

Köszönjük a türelmet, balesetmentes közlekedést kívánunk!


  • Főtér épül az idén 100 éves Rákoscsaba-Újtelepen
    Hosszú múltra visszanyúló lakossági igény, hogy Rákoscsaba-Újtelep önálló főtérrel gazdagodjon, amely új közösségi találkozóhelyként erősíti a helyi közösség identitását és összetartását. Az Önkormányzat vezetése a kerületrész alapításának 100. évfordulójára, valamintElolvasom
  • A jelenlegi információk szerint az alábbi önkormányzatok vásároltak államkötvényeket
    Mint ismeretes a XVII. kerület önkormányzata is bevásárolt az államkötvényekből. Nézzük, még kik? 2025 áprilisában a XVII. kerületi önkormányzat 6 milliárd forint értékben vásárolt államkötvényt. A döntést Horváth Tamás fideszesElolvasom
  • Közmeghallgatás 2024
    Tisztelt Rákosmenti Polgárok! Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2024. november 28-án (csütörtökön) 17.00 órától a Vigyázó Sándor Művelődési Központ (1173 Budapest, Pesti út 113.) fórumtermében KÖZMEGHALLGATÁS-t tart. Közérdekű kérdéseiket 2024. november 13-tól (szerdától) megküldhetikElolvasom
  • Húsz éves a Rákosmente és Lovran közötti testvérvárosi kapcsolat
    Rákosmente Önkormányzata és a horvátországi Lovran városának küldöttsége a Vigyázó Sándor Művelődési Központban ünnepelte a két város húsz éve fennálló barátságát, testvérvárosi kapcsolatát, amit egy szándéknyilatkozat aláírása is követett. HorváthElolvasom
  • Vajon mit mérnek A Rákos-pataknál?
    Az Önkormányzati portál tájékoztatása szerint szeizmikus méréseket végeznek a Rákos-patak mentén. A mérések várhatóan december 18-ig fog tartani. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) földtani kutatást végez Budapest (Szilas-patak ésElolvasom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.