Egy héten belül startol – közel száz film és izgalmas programok várják a filmbarátokat csodás helyszíneken. 2023. június 7-10. között a hazai filmek ünnepén, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-BalatonElolvasom

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. AzElolvasom

Kedves Közönségünk! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Gózon Gyula Kamaraszínház erre az évadra meghirdetett összes előadása elmarad. A járványveszély feloldásának vége egyelőre beláthatatlan, így a fennálló egészségügyi vészhelyzet miatt elmaradt előadásokElolvasom

Szigligeti Ede: Liliomfi Vígjáték 2 részben A könnyed hangvételű játék középpontjában szerelmi bonyodalmak állnak, a fiatalok boldogságát azonban legfeljebb késleltetni tudják az események, megakadályozni nem. A szerelmesek bájosan csúffá teszikElolvasom

Ascher Oszkár Színház Kicsit megcsavartuk a művet, átültetve az itt és most-ba: a kérők közöttünk szaladgálnak, mobiljaikkal küldenek egymásnak szíveket és cuppanós like-okat. Hőseink virtuális világban élnek, a felnőtt mesékElolvasom

AZ EGYKORI LAFFERT KASTÉLY A mai piactér helyén állt a község egykori földesurainak, a Laffert bárók kastélya. Az 1800-as évek elején épült, többször bővített kastélyt az 1940-es években lebontották.  Elolvasom

A BÉRLETEK MEGVÁSÁROLHATÓK A SZÍNHÁZ SZERVEZÉSÉN (Rákosliget, Ferihegyi út 26.) vagy ONLINE: https://www.jegy.hu/seasonticket/venue/493 21. évad bérletei: Bérlet fajták: Páger Antal bérlet hétfő vagy kedd vagy szerda 18.00 7.700 Ft/5 előadásElolvasom

Óvodások által papírból kivágott, összeragasztott soktornyú vármaketteket, tejesdobozokból és papírgurigákból készült lovagi várakat, színes festékkel, papírlapon életre keltett kastélyokat csodálhatunk meg február 2-ig a Rákoskerti Művelődési Ház kiállítótermében. A magyarElolvasom

Róma nagy bazilikáival ismerkedhettek meg a résztvevők a Nyugdíjas Szabadegyetem soron következő programjaként. Az előadó, Dr. Jászberényi József magyar irodalom- és kultúrtörténész, geronto-andragógiai kutató a Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatójakéntElolvasom

A Gödöllői-dombságban eredő Rákos-patak a Duna magyarországi szakaszának egyik leghosszabb bal parti mellékvize. Isaszegen és Pécelen áthaladva lép be Budapest területére, átfolyik a XVII. a X., XIV. és a XIII.Elolvasom

A gazdasági világválság idején két vándormunkás egy barátságtalan kaliforniai tanyán vállal munkát. A történet két főszereplője ez a furcsa pár: George gyors és ügyes, Lennie viszont szellemileg visszamaradott, bivalyerős óriás,Elolvasom

  Fotó: Arold Péter    fovarosunk.info További híreinkPremierek a magyar mozgóképfesztiválonjúnius 3, 2023KultúraEgy hónap múlva kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztiválmájus 13, 2023KultúraCIGÁNYMESÉKmárcius 1, 2023KultúraWass Albertre emlékeztek a Rákosmentiekfebruár 18, 2023KultúraElindultElolvasom

A Vigyázó Ferenc Művelődési Ház sok szeretettel hívja a kerület látogatóit az alábbi kiállításra Május 8–19. Sokszínű világ – a Gregor József Általános Iskola gyermekrajz-kiállítása Megnyitó: május 8-án, kedden 17Elolvasom

Május 5-én, szombaton 17 órakor „Ahol a magyar nóta és az operett csilingel” Fellépők: Fodor Ottília, Marton Lézer Márta, Kovács András, Szegedi Csaba, Pál Attila Sztárvendég: Palojtai Érsek Ágnes Kísér:Elolvasom